Whiskyday
→ Whisky blog
3 év 12 nap 36 óra 12 alkalom 60 féle whisky indul a whiskyday whiskykurzus 2022-es évfolyam

Mi is ez?

Ez egy tripla hármas whisky kóstoló. Azaz három éven keresztül, három havonta egy három órás kóstoló keretében megtanuljuk, hogy:

A kóstolók alkalmával 5-6 whiskyt kóstolunk meg, whiskystílusonként és a termelés helye szerint. Kipróbáljuk őket étellel és édességgel, koktélként, de legfőképpen tisztán. Zömmel olyan whiskyk fognak terítékre kerülni, amik nem találhatóak meg egykönnyen a hazai boltok polcain. Kóstolni fogunk "kifutott" whiskyt is, melyet már csak pár helyen lehet, kapni és igazi különlegességeket is.

És el kell mennem mindre?

Természetesen nem, arra jössz amelyik érdekel, viszont, ha végigjárod a 3 évet (max. 1-2 hiányzással), kapsz egy szép kis oklevelet és biztos, hogy Whisky Guru leszel. Na meg persze, ha rendszeresen jársz megismerkedsz egy olyan társasággal ami szintén szereti a whiskyt, úgy mint te, valamint részt vehetsz az extra kóstolókon is és a vizsgán.
És most nézzük, hogyan és mikor indul az első évfolyam!

Támogató?! IGEN

Na ez egy új hír (2022.01.24), hogy lett a rendezvénynek egy fő támogatója a Pernod Ricard és ezen belül a Jameson Irish Whisky személyében.
Hogy ez miért is jó nekünk? Hát azért, mert voltak olyan nagyon jó fejek és felajánlottak minden kóstolóhoz +1 kóstolót, azaz a lentebb látható kóstolók számaihoz adj hozzá egyet nyugotan!

Jameson Irish Whisky - Pernod Ricard

Ezen kívül nyugodtan keress rájuk, mert kiváló párlataik vannak nem csak Jameson és nem csak whisky.

Időpontok

2022 / I. év
Idén már készülünk a vizsgára!
Ettől függetlenül várunk mindenkit szeretettel, a kóstolók menetét nem befolyásolja!
péntek
2022.02.11 @ 19:00:00

Skócia - Az 5 whisky régió

Az első kóstoló alkalmával 5 Single Malt Scotch whiskyt fogunk kóstolni az 5 skót whiskyrégióból, a friss-sós jellegűtől a jódoson és tőzegesen át, a kicsit lágyabb, virágosabb vonalig. Meg fogjuk kóstolni milyen a skót füstölt lazac whiskyvel és melyik illi hozzá, majd az este végén kikeverjük első saját "hibrid" Blended Malt whiskynket egy hatodik "Single Grain" (ami nem is annyira az, de erről majd személyesen) whisky segítségével.

Kóstolt whiskyk száma: 6 (7)
Régió: Európa - Skócia

péntek
2022.05.13 @ 19:00:00

Írország - Lágyan is lehet

Következő kóstolónk alkalmával először is felbontjuk az előző kóstolón kikevert Blended Maltunkat és megnézzük, hogy értek össze az ízek. Utána pedig belevetjük magunkat az ír kisüsti (Single Pot Still) whiskyk világába. Érdekességképpen kóstolunk egy Ír Single Malt-ot is, majd a végén kikeverjük első whisky longdrinkünket egy kis gyömbérsör segítségével, igazi nyárindító gyanánt.

Kóstolt whiskyk száma: 5 (6-7)
Régió: Európa - Írország

péntek
2022.08.12 @ 19:00:00

Észak Amerika - Nyugatra evezünk

A nyár végefelé közeledve átevezünk az Atlanti-óceánon és felfedezzük a Bourbonok a kukorica és a rozs (rye) whiskyk világát. Megnézzük, hogy az USA, hogyan és miért is lett whisky hatalom, valamint átmegyünk kicsit északabbra, ahol felfedezzük a lágy Kanadai whiskyket. Megkóstoljuk milyen a whisky csokoládéval és a végén kikeverjük első whisky koktélunkat.

Kóstolt whiskyk száma: 5 (6)
Régió: Észak-Amerika - USA, Kanada

péntek
2022.11.11 @ 19:00:00

Ázsia - Irány kelet

Ősz végén átruccanunk Ázsiába, ahol szintén "Skót jellegű" whiskykkel fogunk találkozni, abból is leginkább Single Maltokkal, ami a novemberi hidegebb-nyálkásabb időhöz kiválóan illik. Kóstolunk ez alkalommal is egy kis csokoládét, hogy legyen összehasonlítási alapunk és megtudjuk milyen csoki, milyen whiskyhez illik. Majd a hideg időre tekintettel kikeverjük első Toddy-nkat, ami leginkább egy whisky puncshoz hasonlítható.

Kóstolt whiskyk száma: 5 (6)
Régió: Ázsia - Japán, Tajvan, India

péntek
2023.02.10 @ 19:00:00

Déli félteke - Igen ott is van Whisky

Bizony, itt is gyártanak whiskyt a bolygó déli féltekén is. Sőt mi több, egészen kiváló whiskyket. Ausztráliában például nem ma kezdték, ha vissza tudnánk utazni a múltba már 1820-ban is megkóstolhatnánk egyet. Persze itt is érvényesül a skót hatás, szóval pont jó lesz egy ilyen téli estéhez.

Kóstolt whiskyk száma: 5
Régió: Ausztrália, Afrika

péntek
2023.05.12 @ 19:00:00

Öreg kontinens - Van élet Skócián és Írországon kívül is

Hát igen, ha Európa és whisky akkor mindenkinek elsőre Skócia és Írország urgik be, de ha elhagyjuk a "szigeteket", akkor sem maradunk szomjan, szóval irány a szárazföld!

Kóstolt whiskyk száma: 5
Régió: Európa - Kontinentális része

péntek
2023.08.11 @ 19:00:00

Dél- és Közép-Európa - Maradunk a kontinensen

Bár a kontinens nem nagy mégis sok ország sok whiskyje megtaláható már szerencsére, úgyhogy még egy kicsit elidőzünk itt, és megkóstoljuk hazánk termékeit is.

Kóstolt whiskyk száma: 5
Régió: Európa - Kontinentális része

péntek
2023.11.10 @ 19:00:00

Nagy az az ország - USA

Igen, már jártunk itt, kóstoltunk rozs, kézműves bourbon és kukorica whiskeyt is. De az USA hatalmas és nagyon sok dolgot kihagytunk még, szóval újra belevetjük magunkat egy teljesen új sorral.

Kóstolt whiskyk száma: 5
Régió: Európa - Kontinentális része

péntek
2024.02.09 @ 19:00:00

Már el is felejtettük - Skócia

Irány vissza az "ősrobbanás" helyszinére Skóciába. Ugye innen már néhány Single Malt-ot megkóstoltunk, meg persze sok "Skót jellegű" whiskyt is ittunk, de a Blanded-eket nagyon elhanyagoltuk, pedig bár meglepő lehet abból is vannak jók és persze megnézzük a Blended Malt-okat is.

Kóstolt whiskyk száma: 5 + 1
Régió: Európa - Skócia

péntek
2024.05.10 @ 19:00:00

Hordó, hordó - Avagy mit tesz ugyan azzal a whiskyvel egy másik hordó

Ez igazán különleges lesz. Nem csak azért mert összehasonlitjuk, hogy más hordóban érlelve milyen a whisky, hanem mert az egyik "versenyzőnk" egy magában is különleges izraeli kóser whisky még a másik egy Skót Single Malt, amit három különböző horódban is érleltek külön-külön. Kipróbáljuk milyen a Sherry, fehér és vörösboros érlelések közötti különbség, ahol semmi más nem változott a whiskyben csak az érleléshez használt hordó.

Kóstolt whiskyk száma: 5 + 1
Régió: Európa, Közel Kelet

péntek
2024.08.30 @ 19:00:00

Pár év ide vagy oda - Hogyan is érik a whisky

Ez személyes kedvencem lesz és szerintem sokan másoknak is, ugyanis egy nagy múltú, neves Skót Single Malt főzde 8-10-12-15 éves és bónuszként a hordó erősségű whiskyjét fogjuk megkóstolni. Izgalmas sor, kiváló whiskyk, kell még több igy nyár végére?

Kóstolt whiskyk száma: 5 + 1
Régió: Európa - Skócia

péntek
2024.11.08 @ 19:00:00

Vakon is megmondom mi az - Vizsga

Hát igen, 3 év alatt ide is eljutottunk és szép számmal lesznek vizsgázók, de persze aki csak kóstolni jönne se marad ki semmiből. Ugyan úgy végig fog kóstolni mindenki mindent és ugyan úgy kitöltheti a vizsga lapot is annyi, hogy aki nem teljesitette a feltételeket sajnos oklevél nélkül marad. A vizsga miatt ez a kóstoló kicsit rendhagyó lesz, de nem kell izgulni jó lesz. Folytatjuk 2025-ben teljesen más felállással!

Kóstolt whiskyk száma: 8 + 1
Régió: Worldwide

Hol is lesz?

Corner Stage Rendezvényterem
3530 Miskolc, Papszer utca 48.
A helyszín csak a miénk lesz a rendezvény idejére!

Fájni fog?

Nem igazán.
Egy rendes üveg whiskyhez képest se.
Szóval mennyi az annyi?
Mindjárt megtudod!
Sajnos előre nem tudjuk, hogy az éppen kiszemelt portéka elérhető lesz-e a kóstolóhoz, ezért néha nekünk is improvizálni kell. Ami biztos, hogy fogunk kóstolni drágább és kevésbé drága whiskyket is és megpróbáljuk ezeket elosztani a kurzosok között, hogy ne legyen eltúlozva egyik se. Így elképzelhető, hogy nem minden kurzus lesz ár-érték arányban teljesen egyforma, de nem akarunk állandóan árat módosítani, így, hogy egyszerűbb legyen mindegyik kurzus a 2022-es évben 8.999, a 2023-as évben 9.999 jó magyar forintba fog kerülni, ami 2024-ben is marad ugyan ennyi.
(Fizetésnél az átutalást támogatjuk, de lehetőséged lesz a helyszínen készpénzzel vagy bankkártyával is fizetni, erről további részletek az Előregisztrációnál.)

És mit kapok ezért?

Ez tartalmazza a kóstolókat (5 darab, plusz 1 - 2 extra kóstoló, kurzustól függően), megfelelő mennyiségű forrásvizet (igen jól látod, nem ásványvíz, majd ezt is megtanuljuk, hogy miért), valamint csokit, nasit és az összes kelléket, ami szükséges lehet a kóstolóhoz. És még valamit, le tudod foglalni a helyed a következő kóstolóra, vagy akár az egész kurzusra is.

Mit érdemes még tudni?

Van néhány dolog, de nem sok.
Például:

Kóstoló App

Mi fene?
Ugye az imént említettük, hogy szükséges jegyzetelni, hogy ezt megkönnyítsük írtunk egy szoftvert, amivel ezt könnyedén megteheted és az alapok elsajátításában (whisky színe, illata, íze, lecsengése) is segít, valamint egyszerűvé teszi a jegyzetelést. Na ehhez kell a fentebb említett okostelefon, tablet vagy laptop.
A szoftvert a whiskyday.hu oldalon éred el belépés után és használd bátran máskor is ne csak a kurzusukon, hanem bármikor amikor whiskyt kóstolsz.

Hogyan jelentkezzek?

Ha már idáig elolvastad akkor tuti felcsigáztunk, ugye? Szerencsére könnyű jelentkezni, a jobb felső sarokban jött veled végig az a drága menü gomb. Na arra nyomj rá, ott válaszd az Előregisztráció menüpontot, töltsd ki értelemszerűen, amit ki kell és várd a visszaigazoló e-mailt és/vagy telefont.
Még gondolkodnál rajta? Hát te tudod, de maximum 12 fővel indítjuk el a kurzust és a kóstolókat, így könnyen lemaradhatsz.

Lecsúsztál, karanténba raktak?

Ne aggódj, kérheted postázva is a kóstolót! Tényleg, fogjuk amit a kóstolón is inni fogunk, szép kis üvegcsékbe becsomagoljuk neked és elküldjük postán, neked meg lehetőséged lesz VideoKóstoló keretében bekapcsolódni hozzánk élőben a Kóstolóra.
A fent említett kóstoló ára a postaköltséget nem tartalmazza, úgyhogy ezzel még számolnod kell, valamint higiéniai okoból sajnos búcsút mondhatsz a friss forrásvíznek és az élelmiszereknek (csoki, lazac, stb..).

Kérdésed van vagy érdekel még mennyi szabad hely van? Itt van lent a telefonszám, hajrá 8:30 - 18:00 között!

Fő támogatónk Jameson Irish Whisky - Pernod Ricard
Copyright © 2022 Whiskyday.hu
thisday@whiskyday.hu / +36 70 945 7909
A biztonságod érdekében úgynevezett XSRF/CSRF sütiket (cookie / 🍪) használunk. Ez elengedhetetlen az oldal biztonságos és úgy egyáltalán a működéséhez.
Másféle sütiket nem raktározunk nálad, nem követünk, amúgy se érdekel minket, hogy mit csinálsz 😃

Bővebb infromációt a Süti (cookie) szabályzatunkban találsz és, ha már itt járunk olvasd el Adatkezelési tájékoztatónkat is!
Oké jöhet, elfogadom Kösz nem kérem